Festett hímzővásznak...

Végre, végre, végre újra pepecselhettem, nem is keveset:) Volt itthon néhány négyzetméternyi zavaróan fehér hímzővászon, meg akadt még a tavaly elraktározott festőnövényekből is. Így aztán nagytakarítás helyett a hétvégét főzőcskézéssel töltöttem.
Az ételek mellett ez rotyogott még a tűzhelyen:

A 30 literes fazekamban készítettem elő a vásznat

90 perc előfőzés, öblítés, 120 perc pácolás /szigorúan csak timsóval, mérgeket nem használok/, majd újabb öblítés után végre következhetett a festés.

Vörös- és lilahagyma, kanadai aranyvessző, menta és erdei bogyók keveréke adta a színezőanyagokat. Ezek szépen kifőtték magukat, mialatt "gyorsan" feldaraboltam a még nedves hímzővásznat.
Ezután mind ment a maga fazekába, vagy tepsijébe és alapos melegítés után magukra hagytam őket éjszakára.
Ma délelőtt pedig jöhettek az utómunkálatok: ahol szükségét éreztem újrafestettem, volt amit a sütőben "márványoztam", vasalás-mosás-öblítés-vasalás és végre jöhetett a fotózás.
Pontosabban jöhetett volna, mert a kora délután végre kibújó napot 3 óra magasságában fekete fellegek takarták el és szabályos hózáporban lehetett részünk:(
Később újra kisütött a nap és tudtam néhány képet készíteni, de nem mindenről. Azért van néhány fotó a vásznakról, a többit pedig holnap pótolom:

Ezek az aranyvesszővel színesedtek...
...a jobboldali nem fehér ám, majd holnap újrafotózom

Ezek a hagymákkal készültek...
...ez pedig a mentával

A többieket holnap majd hozom, most még néhány képet szeretnék megmutatni a kertemről, ahol - többek között - számos festőnövény is otthonra lelt.

Mivel tényleg nagyon unom már a telet /az egyetlen dolog amit szeretek benne az a Karácsony:)/ és ahogy nézegetem a blogokat már Nektek is elegetek van belőle, íme némi tavaszcsalogató tavalyról:

7 megjegyzés:

  1. óó, azok a hagymások.... :)

    VálaszTörlés
  2. A hagymás festésre, vagy hagymás növényekre gondolsz?

    VálaszTörlés
  3. :)))) ööö, virágokról szóló tudásom kábé a nullához közelít, úgyhogy a festésre:)

    VálaszTörlés
  4. Ja, jó csak azt hittem a virágok tetszenek:))))
    Tényleg szép színeket eszkábáltam össze, holnap lesznek jobb képek is, meg a többi vászonról is.

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűek lettek a színek. Nekem is a hagymával festettek tetszenek a legjobban!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm lányok!
    Elégedett vagyok velük én is:) Eredetileg egy részüket eladásra szántam, de most ott tartok, hogy talán mégsem válok meg tőlük:)

    VálaszTörlés