Újdonságok, tervek és ajándék

     Új év - új tervek. Röviden így lehetne összefoglalni, hogy miért csak most sikerül az idei év első bejegyzését megírnom:). Persze a számotokra láthatatlan és érdektelen tervekről nem akarok sokat írni, csak arról amit majd ti is láthattok a blogomon.

     Például elég gyatrává silányult angol és finn tudásom felfrissítése érdekében újra elővettem a nyelvkönyveimet és itt a blogon is rémisztgetni foglak benneteket külföldiül:). Egyelőre csak angolul, de néha lesz egy kis finn is:).

/Úgy látszik ez az időszak az újratanulásé: én, aki legalább 25 éve nyomtatott betűkkel írok és kizárólag számológéppel számolok kénytelen voltam újra szabályos folyóírást és alapvető matematikai műveleteket tanulni, hogy nagyfiúval tudjak gyakorolni. Megszenvedtem velük és tulajdonképpen ekkor tudatosult bennem, hogy mennyi mindent nem tudok már, amit régen a kisujjamból ráztam ki:(. A 2 gyerkőc érkezése teljesen átmosta az agyam, ami valószínűleg természetes folyamat, de most egy kicsit tele lett a hócipőm. Úgy döntöttem, hogy önmegvalósítani fogok, mentálisan és fizikálisan is szeretném 10 évvel ezelőtti önmagamat visszakapni:). Természetesen hobbiként marad a kreatívkodás:)./

     Beneveztem újabb közös hímzésre is, amit - ha törik, ha szakad - a tavaly megkezdettekkel együtt be is fogok fejezni az idén.

     Aztán alakulóban van 2 komolyabb projekt is a festett cuccaimmal kapcsolatosan. 

     Végül, de nem utolsó sorban: hagyományteremtő szándékkal szeretnék egy kis játékot útjára indítani. Sokat gondolkoztam azon, hogyan tudnám megköszönni valahogy azoknak a bizalmát, akik vásárolnak tőlem. Érthető okokból kifolyólag nem tudok mindenkit megajándékozni, ezért azt találtam ki, hogy minden év január 31-én tartok egy sorsolást az előző évben tőlem  vásárlók között. A nyeremény mindig 2 részből fog állni: egyrészt valamilyen meglepetés ajándékból amit csak a sorsolás előtti napokban fogok megmutatni, másrészt pedig a szerencsés vevő visszanyeri vásárlása árát is. Természetesen aki többször vásárolt, a legmagasabb értéket fogja visszakapni, de akár választhat is újabb adagot a cuccaim közül.
     Kedvcsinálónak pedig íme néhány "újdonság" /nagy részüket még novemberben festettem/, melyekhez mirtuszlevelet, sarkantyúfűszirmot, brazilfát, annatto-t, diót és fagyalbogyót használtam:


Egy kis ízelítő...

     A hímzőfonalakat ezen az oldalon, az egyéb cuccokat pedig itt tudjátok megnézni. Hamarosan jövök újra végre hímzésekkel, addig is további szép hétvégét és jó böködést nektek!:)

9 megjegyzés:

  1. Csodaszépek lettek!! És micsoda csodás nevek!!

    VálaszTörlés
  2. Remélem, egyszer majd.... én is.... Tuti!!! :) Nagyon tetszenek ezek a színek, amiket alkotsz, és nagyon sokmindent el tudok képzelni velük:)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű színeket tudsz előhozni,csak ámulok..:)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűek lettek az új színek! :-)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm lányok:).
    A névválasztás a legnehezebb az egészben.
    Ildi, elhiszem:).
    Zsóka, hamarosan mutatok majd egy "csodát" a festéssel kapcsolatban:).

    VálaszTörlés
  6. Húúú a felső sor az elsőre nagyon tetszik! Megint csodás színek születtek. Az agymosás dologgal én is így vagyok. Mióta megvannak a gyerekek és most lesz 3 éve, hogy itthon vagyok, és a kicsivel egy "átmulatott" éjszaka után másnap úgy érzem még a normális kommunikáció is nehezemre esik egy felnőtt emberrel. :D

    VálaszTörlés
  7. Köszi Ryki!:) Ti még "mulatoztok" éjszakánként? Jaaajj:).
    És igen, egy idő után elég frusztráló, hogy 65 mondókát sorolok el kapásból, de a mohácsi csata dátumát nem tudnám megmondani...
    Na de eljön a mi időnk is:))))).

    VálaszTörlés
  8. Sok sikert kívánok a terveid megvalósításához!

    nagyon szépek lettek a festések!

    VálaszTörlés