Még élek...

     Jelentem még élek, csak a blogírás helyett inkább festek és hímzek az egyebek mellett:))).
Mert itt a nyár, jócskán tart a befőzési/tartósítási szezon, a farmon aprítani kell a tyúk- és gyöngyös- állományt és hamarosan a rántanivalók is sorra kerülnek:)
Időnként visszaállok a pult mögé is a régi munkámba, nem csak itthon nyomom az ipart s persze a nyáriszünetes lurkók mellett minden háromszor annyi időbe telik... Vagy négyszer:)))
     Azért hoztam egy kis mutogatnivalót, kezdem mindjárt a legutóbbi festésekkel:

Szárad az első adag...
...aztán a következő.

     Néhány hímzővászon már eladósorba is került, itt megnézhetők közelebbről. A sokszínű fonalakat sem felejtettem, néhány napon belül újabb színek kerülnek a kínálatba:). Multicolorok és színátmenetesek egyaránt, jó sokat bíbelődök velük:)
     Néha meg ilyenekkel is foglalatoskodom, hogy ne kelljen állandóan a konyhában állni, ha már úgyis minden nap főzök:

Összepakoljuk, megfűszerezzük, a többit a parázs elintézi:)

     Sajnos rossz dolgok is történnek, tegnap este elütötték az egyik cicánkat. Szomszédolni voltunk és idővel elindultak utánunk. Gyanús volt, hogy csak az egyik jött át mert sülve-főve együtt voltak, de nem is sejtettük, hogy baj lehet. Csak amikor hazafelé jöttünk láttuk, hogy ott fekszik az úton szegényke:( 

Most már csak a tarka van:(((

     Legközelebb hímzéseket is mutatok, addig jó böködést Nektek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése